Petíció az augusztus huszadikai légiparádéért

Az államalapítás ünnepét a hajósok és a repülésben dolgozók saját ünnepükként is nyilvántartják, s petícióval szeretnék elérni, hogy minden évben legyen hajó- és légi parádé a Duna fölött.
A Nagy Futam és Red Bull Air Race nem pótolja az igazi műsort a Duna felett - véli Sármási Zoltán, a petíció kezdeményezője, legfőbb érve pedig az: e két látványos rendezvény nem mozgatja meg a magyar repülési és hajós szakembereket. Ezért felhívással fordult a repülőemberekhez és a repüléssel, hajózással rokonszenvező közvéleményhez: Legyen valódi vízi és légi parádé Budapesten augusztus 20-án!

Úgy véli, az államalapítás ünnepén a hagyományok szerves része (kellene, hogy legyen) a fővárosban a Parlament előtt rendezett vízi és légi parádé, amelynek léte, ellentétben a többi megszokott programmal, mint a tisztavatás, a Szent Jobb körmenet vagy a tűzijáték, időről időre megkérdőjeleződik.

Az 1960-as évektől a rendszerváltásig töretlen hagyomány a 2000-ben történt újjáélesztése óta több válságon is keresztülment, azonban tavaly először fordult elő, hogy a teljes parádé elmaradt, mindenféle hivatalos indoklás nélkül.
Pedig az elmúlt másfél évtized alatt voltak nagyon jó parádék, s az ünnepi látványosságok e része mindig politikamentes maradt. Jó kérdés, hogy a magyar hajósok és repülősök közös ünnepe miért nem tud a rendszerváltás előtti időszakhoz hasonlóan úgy beépülni az augusztus 20-i rendezvények sorába, ahogyan például a tűzijáték. 

A támogatók itt csatlakozhatnak a petícióhoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.