Pest megyében még egy út van lezárva az árvíz miatt

A hétvégi intenzív munkának köszönhetően hétfő reggelig megnyitották a forgalom előtt azokat a Pest megyei főutakat, melyeket néhány napja nagyrészt még víz borított, csupán néhány alsóbbrendű szakaszon folyik még a helyreállítás.

Minden fontosabb útszakasz járható: átadták a 2-es főút Dunakeszitől Budapestig tartó szakaszát, ismét lehet közlekedni a 11-es főúton Visegrád és Budapest között, illetve a 12-es főút szinte teljes Pest megyei szakaszán.

Megnyitották a 1201-es utat Ipolydamásd és Letkés között, feloldották a korábbi zárást 2-es főúton Sződligetnél, s már Vácon is zavartalan a forgalom - tette hozzá a megyei védelmi bizottság elnöke.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a 12-es főút nagymarosi szakaszán még tisztítják, takarítják a burkolatot, de várhatóan délután végeznek a munkával. Addig csak a helyiek hajthatnak be, kerülni Kóspallag - Márianosztra - Zebegény felé lehet. Az 51305-ös úton Szigetújfalunál is tart még a helyreállítás, itt szintén délután várható a teljes zárás feloldása - fűzte hozzá a szóvivő.

A Tahitótfaluból Kisorosziba vezető út egy szakasza még mindig víz alatt áll, noha már levonult az ár. A közútkezelő szakemberei az árkok szélesítésével, illetve más módszerekkel próbálják elérni, hogy lefolyjon a víz. egyelőre nem tudni, hogy mikor nyithatják meg a Kisorosziba vezető egyetlen utat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.