Pert nyert két tibeti menekült a rendőrséggel szemben

Pert nyert két tibeti menekült szerdán első fokon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ellen, a rendőrségnek a nem jogerős ítélet szerint kártérítést kell fizetnie - közölte a Tibetet Segítő Társaság (TST) szerdán az MTI-vel.

Az ügy előzménye, hogy 2011 júniusában, amikor Magyarországon járt Kína miniszterelnöke, az ország Tibet-politikája ellen tüntetőkkel szemben a rendőrség fellépett. A TST azt írta: Free Tibet kiáltásokkal és a tibeti zászló lengetésével szerették volna kifejezni véleményüket az ügyben, de "törvénytelen, agresszív és fizikai bántalmazástól sem távol eső fellépésükkel" a rendőrök megakadályozták a demonstrálókat a szabad véleménynyilvánítás gyakorlásában.

A közlemény szerint a rendőrség a kártérítés megfizetése mellett bocsánatkéréssel is tartozik a jogtalanságok miatt, és ezt a police.hu-n kell nyilvánosságra hoznia.

Szabó Máté akkori ombudsman is vizsgálta az esetet, és azt állapította meg, hogy a zászlólengető tibetiek ellen eljáró rendőrök fellépése szemben állt a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, valamint sérült a szabad véleménynyilvánítás joga és az emberi méltósághoz való jog. Mint akkor írta, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2011. június 25-én több, Magyarországon jogszerűen tartózkodó, tibeti származású embert adategyeztetéssel megakadályozott abban, hogy kinyilvánítsa véleményét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.