Pénzt és fegyvereket akartak szerezni a kettős gyilkossággal

Május közepén kezdődik a tavalyi áprilisi soproni kettős gyilkosság elkövetésével vádolt három fiatalember pere – közölte a megyei törvényszék szóvivő bírója pénteken az MTI-vel.

Máté Kinga elmondta: Németh Csaba bíró május 14-re, 15-re és 16-ra tűzte ki a tárgyalást. Az első napon a vádlottakat, a másodikon a tanúkat, a harmadikon pedig a szakértőket hallgatják meg. Hogy mikor születhet ítélet, arról a szóvivő nem tudott nyilatkozni.

A bíróság - amely várhatóan egyesíti a tinédzserek emberölési és vagyon elleni ügyét - a nagy közérdeklődés miatt várhatóan a törvényszék 120 embert befogadó nagytermében tárgyalja az ügyet. Itt ítélnek rendszeresen olyan sokvádlottas ügyekben, mint a két tucatnál több szereplős pécsi egyetemi vesztegetési per, és ezt a termet kérte kölcsön a Győri Ítélőtábla is tavaly tavasszal a diósdi maffiaperhez.

Takács Péter Győr-Moson-Sopron megyei főügyész március 14-én közölte az MTI-vel, hogy az ügyben meggyanúsított három fiatal mindegyike ellen vádat emeltek előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, fegyveresen, illetve fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás, valamint lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés miatt.

A közleményben szereplő - a rendőrség korábbi tájékoztatásával egyező - megállapítás szerint a három osztálytárs és barát rendszeresen együtt járt játéktermekbe, kaszinózott, a szükséges pénz előteremtéséhez pedig már 17 évesen raboltak.

Az ügyészség megállapítása szerint a fegyverek és pénz szerzését célzó lőtéri kettős gyilkosságot V. Roland találta ki és tervezte meg. A lőtérvezetőt T. Attila, a belépő férfit pedig a két fiatal együtt lőtte le. M. Tamás eközben a bejáratnál őrködött.

A bűncselekményből származó 70 ezer forintot egymás között elosztották, majd elkaszinózták, a fegyvereket és a lőtérnaplót, valamint a lőszeres dobozokat másnap az Ikva patak partján elégették, a nekik nem kellő lőszereket a vízbe dobták.

Február végi sajtótájékoztatóján Károlyi Zoltán alezredes, a rendőrség megyei bűnügyi osztályvezetője arról beszélt, a "kivégzésszerűen, hidegvérrel" elkövetett gyilkosság három - a tett idején 19 éves - szereplőjét tíz óra alatt sikerült a rendőröknek elfogniuk, de számos, a bűnösséget egyértelműen bizonyító szakértői vizsgálatra volt szükség, ezért húzódott mostanáig a nyomozás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.