Példátlan magyar siker

A Magyar Posta EUROPA-bélyege lett a legszebb ötvenkét ország versenyében. A PostEurop egyesülés tagországai minden évben ugyanarról a témáról készítenek bélyeget, az idén a gyermekkönyvek világába pillantottak be.

A magyar kisíven Kormos István halhatatlan Vackor-történetei elevenednek meg, Reich Károly rajzai alapján. A bélyeg tervét Kara György készítette, és a Pénzjegynyomda sokszorosította. A májusban kezdődött közönségszavazáson a szlovénok a második, a horvátok a harmadik helyet szerezték meg.

A versenyt 2003 óta rendezik meg, és sorrendben Monaco, Görögország, Izland, Ukrajna, majd Örményország győzött. A magyar posta 2008 óta mesterhármast ért el: két éve Kármán Orsolya grafikusművész levélírást népszerűsítő kisíve nyert, tavaly pedig az asztronómia témakörben Nagy Péter grafikusművész Galileit és a róla elnevezett űrszondát ábrázoló bélyege bizonyult a legszebbnek. Ez, hogy egy ország egymás után három alkalommal nyerje el a megtisztelő szakmai címet, példa nélküli az EUROPA-bélyegek "szépségversenyének" történetében.

Jövőre az erdő lesz az EUROPA-bélyegek közös témája, ugyanis az ENSZ 2011-et a fák nemzetközi évévé nyilvánította.

Vackor, a nyertes
bélyeg
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.