Példátlan eset a magyar X-Faktorban

A 25 éves sorozatszínész, Bozsek Márk pénteken jelentette be, hogy kiszáll a tehetségkutatóból, s azóta már az is kiderült, helyét a múlt héten kiesett ByTheWay kapja meg, így az együttes újabb esélyt kapott – írta meg a Blikk.

Bozsek a lapnak szűkszavúan nyilatkozott döntéséről, amit azzal indokolt, hogy nem bírta lelkileg a megpróbáltatásokat, amit az X-Faktorban és a Barátok köztben való egyidejű helytállás követelt meg tőle.

Az énekes-színész mentora, Geszti Péter elmondta, őt is váratlanul érte versenyzője döntése:  – Márk lejött a főpróba után – ami egyébként jól sikerült – a színpadról. Sétálgatott, aztán derült égből villámcsapásként előállt azzal, hogy nem akarja és nem tudja folytatni az X-Faktort. Nagyon csalódott lettem, mert a legtöbb munkát bele kellett tennem, főleg a lelki oldalon. Sokszor beszélgettünk, hogy miért kellene végigcsinálnia az egészet, de úgy tűnik, nem sikerült rá hatnom. Voltak erre utaló jelek korábban is, elégedetlen volt magával, más versenyzőket többre tartott. Úgy érzem, most jött el az idő, amikor megértettem, nem törhetem össze azzal, hogy az akaratomat rákényszerítem, elfogadtam a döntését.

Bozsek Márk maga sem volt elégedett november 2-i produkciójával

Schiwert-Takács László krea­tív főszerkesztő a bulvárlapnak azt nyilatkozta, Bozsek döntése után két lehetőség vetődött fel a folytatást illetően, ám mivel a műsort nem akarták megkurtítani az emberhátrány miatt, a legutolsó kiesőt hívták vissza: - Az X-Faktor szabályai ezt megengedik, ez a logikus megoldás – mondta Schiwert-Takács, akit nem ért váratlanul Bozsek döntése.

– Már a múlt szombati adás után el volt szontyolodva. Azt mondta, nem akar senkit cserbenhagyni. Aztán lelkiismeret-furdalása volt, hogy vasárnap nem ő párbajozott, hanem a ByTheWay. Bátor volt azzal, hogy átadta a helyét olyannak, akit magánál jobbnak érzett – tette hozzá a kreatív főszerkesztő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.