Patkány- és emberi DNS-t találtak hamburgerekben

Egy amerikai ételtesztelő cég 258 hamburgert vizsgáltatott be. Találtak a húsban mindent, még emberi DNS-t is.

A gyorséttermek rajongói már hozzászokhattak a gondolathoz, hogy kedvenc hamburgerük húspogácsája esetenként nem az állatok nemesebbik részeiből készül, és akár némi lóhús is megbújhat a paradicsom alatt. Arra viszont talán csak nagyon kevesen gondolnak, hogy patkányból és emberből származó részek is belekerülhetnek a masszába.

A Clear Labs nevű amerikai élelmiszer-kutató cég egy új tanulmánya elkészítéséhez 258 hamburgert vizsgáltatott be. A minták többségével nem volt semmi probléma, de két vegetáriánusoknak való termékben húst, három burgerben patkány-, egyben pedig emberi DNS-t találtak.

Persze, nem kell mindjárt a maffiára vagy szemétkedő gyorséttermi alkalmazottakra gondolni. Az emberi DNS a legvalószínűbb módon a gyártási folyamat közben a húskészítménybe kerülő hajból, szőrből vagy körömdarabkából származik. Bár a húsfeldolgozó üzemekre szigorú higiéniás szabályok vonatkoznak, melyek betartását rendszeresen ellenőrzik is, azért vannak biztonsági rések.

„Amit sok fogyasztó nem tud, az az, hogy bizonyos mennyiségű humán- és patkány-DNS a szabályozás szerint teljesen elfogadható” – áll a tanulmányban. Az emberi darabkák egyébként az otthon gyúrt fasírtban is előfordulhatnak, talán nagyobb arányban is, mint a húsüzemi termékekben.

Sokkal aggasztóbbak a vegetáriánus címkével való visszaélések, a vizsgált húsmentes burgerek negyedében ugyanis nem az volt, amit az összetevőlistán feltüntettek. Két vegaburgerben például marhahúst találtak, egy a címkéje szerint feketebabból készültben pedig egyáltalán nem volt bab.

De a húsimádók sem lehetnek teljesen nyugodtak, a termékek hat százalékában meglepő mixek voltak: például csirke vagy pulyka a marhahúspogácsában. Ez egy amerikai fogyasztó számára szentségtörés.

A legnagyobb gond mégis az, hogy az összes burgerminta 4,3 százalékában találtak olyan kórokozókat, amelyek súlyos ételmérgezést okozhatnak. Ezek közül négy az általában alacsonyabb kockázatúnak tartott vegaburgerek közül került ki.

Ehhez képest kisebb problémának tűnik, de azért nem elhanyagolható, hogy 12 terméknek több mint 100 kalóriával magasabb volt az energiaértéke, mint amit az éttermek feltüntettek – írja a The Independent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.