Partidrog a győri diszkóban

Egy 25 éves radiológust elgázolt egy vonat a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház szombat esti évzáró ünnepsége után. Belehalt sérüléseibe. Elképzelhető, hogy  partidrogot kevertek az italába azon a szórakozóhelyen, ahova a kórházból ment.

A fiatal orvos és néhány kollégája a buli után az egyik győri diszkóba ment szórakozni. A helyen már csak a férfiak fogyasztottak alkoholt, a velük tartó nők elmondása szerint néhány pohár után mindannyian furcsán kezdtek vsielkedni.

Az egyik orvos bement a kórházba is, mivel nem érezte jól magát, és önként drogtesztet csináltatott. A vérvétel háromféle kábítószer-adalékot is kimutatott - írja a Kisalföld. A kórház a kolléga kérésére feljelentést is tett a rendőrségen.

Valószínűleg a fiatal radiológus, F. N. italába is tehettek valamit. A férfit egy vonat gázolta halálra, az öngyilkosságot kizárták, azt pedig nem értik, hogy kerülhetett a sínekre az orvos, hiszen a helyszín nem esett útba a diszkó és a nádorvárosi lakóhelye között.

Az áldozatnál az este folyamán elég sok pénz is volt, ezt pedig akár mások is láthatták, amikor fizetett. Amikor később megtalálták a holttestét a síneken, már csak 400 forint volt nála.

Kocsis Tünde rendőrségi szóvivő a lapnak elmondta, a férfi vérmintáját az igazságügyi intézetben vizsgálják, eredmény néhány hét múlva várható. Az ügyet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.