Parkoló mentőautóból lopott, de ráfázott

Lopás miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állították azt a 28 éves férfit, aki pár héttel ezelőtt egy segélyhívásra érkező mentőautóból értékeket tulajdonított el, mialatt a mentőápolók egy beteg újraélesztésén dolgoztak.
Augusztus 7-én az Országos Mentőszolgálat munkatársai segélyhívásra érkeztek egy XXIII. kerületi házhoz, ahol leparkoltak a mentőautóval, majd a beteg segítségére siettek. A mentőautó központi zárja azonban nem működött megfelelően, ezért a jármű lezárásakor a vezető felőli ajtó nem záródott be.

A vád szerint a 28 éves férfi – mialatt a mentőápolók a beteg újraélesztésén fáradoztak – odalépett a parkoló mentőautó jobb oldali lezárt ajtajához, majd miután azt nem tudta kinyitni, a vezető felőli ajtóhoz ment, ami azonban a fenti zárhiba miatt kinyílt. Ezután behajolt a gépjárműbe és onnan ellopta a mentőautóban használt GPS készüléket tartóval és töltővel együtt, valamint az Országos Mentőszolgálat rádiókészülék-töltőjét.

Mindezt egy közelben lakó szemtanú észrevette, majd számon is kérte a férfin a lopást, aki azonban ekkor elmenekült a helyszínről.

A férfit a kerületi ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként bűnösnek találták, ezért a 28 éves férfit 8 hónap fogházbüntetésre ítélte a bíróság, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet a fellebbezések folytán nem jogerős. Az ügyészi fellebbezés végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására irányul.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.