Özönvíz zúdult hirtelen Zalaegerszegre

Autók akadtak el, pincéket öntött el és egy tanuszodát is veszélyeztetett a péntek délelőtt Zalaegerszegen és térségében hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék.
Bangó Szilárd, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a Göcseji úti temető előtti útszakaszon, valamint az Ady utca egyik mélyebben fekvő részén, az összegyűlt jelentős mennyiségű csapadékvízben akadt el egy-egy személyautó. A Becsali úton egy áruház raktáránál gyűlt össze nagyobb mennyiségű esővíz, amelyet a zalaegerszegi tűzoltók a csatornafedél eltávolításával tudtak elvezetni.

Teskándon az óvoda területére a közeli szántóföldről sáros esővíz zúdult, ami az intézmény tanuszodáját is veszélyeztette. A víz azután tudott elfolyni, hogy az óvoda melletti parkolóban lévő, iszaptól eltömődött csatornafedelet a tűzoltók megtisztították a hordaléktól.

Zalaegerszegen és Teskándon lakóház alagsorából, illetve garázsból kellett a tűzoltóknak kiszivattyúzniuk az összegyűlt csapadékot, volt, ahol félméteres magasságban állt a víz.

Az MTI a helyszínről úgy tudja, hogy a dél körül Nagykanizsa térségében lezúdult nagy eső miatt Gelsétől Újudvarig teljes szélességben elöntötte az utat a közeli mezőgazdasági területről lezúduló sáros folyam.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.