Őzeket lőtt ki egy férfi Szabolcsban

Őzeket lőtt ki vadászfegyverével Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy férfi, aki a tetemeket szállítva megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de végül elfogták - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Fedor Rita elmondta: a 41 éves nyírparasznyai férfit Vaja és Nyírparasznya között hétfő éjjel akarták igazoltatni a mátészalkai kapitányság járőrei, de ő figyelmen kívül hagyta a jelzést, és megpróbált elmenekülni személygépkocsijával.

A főhadnagy hozzátette: a rendőröknek végül sikerült megállítaniuk az autót, amelynek sofőrjéről kiderült, hogy ittas állapotban vezeti járművét, valamint a kocsiból előkerült egy vadászfegyver, illetve három őztetem is.

A gépkocsivezetőt és 40 éves, szintén nyírparasznyai utasát előállították, az utóbbi kihallgatása során elismerte, hogy társa, aki hivatásos vadász, az engedéllyel tartott fegyverével lőtte ki az őzeket. A férfi tettét azzal indokolta, hogy a vadon élő állatok a gyümölcsöskertjében agancsaikkal megrongálták a fák törzsét.

A szóvivő hozzátette: az ügyben ittas járművezetés, lőfegyverrel és lőszerrel történt visszaélés, valamint lopás elkövetésének megalapozott gyanújával indult büntetőeljárás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.