Oxigén helyett altatógázt kapott és meghalt a beteg

Fordítva kötötték be az oxigént és az altatógázt külön-külön szállító csöveket a mosonmagyaróvári kórházban. Egy 62 éves asszony műtét közben meghalt. A tavaly történt tragédia nyomozását befejezték, az ügyészség négy műszaki embert vádol.
A kórház egyik műtőjének felújítása közben kötötték be fordítva a csöveket – tájékoztatott Takács Péter, a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész. Elmondta: a műszaki átadás-átvétel során a szabványnak megfelelően el kellett volna végezni az úgynevezett gázazonossági vizsgálatot, ám ezt elmulasztották.

A végzetes cserére úgy derült fény, hogy tavaly nyáron nőgyógyászati operáció közben komplikációk léptek fel egy asszonynál, s a beteg elhunyt. Halálát az oxigénhiány miatt bekövetkező keringés-összeomlás okozta.

Másnap egy beavatkozás során hasonló gondok jelentkeztek az akkor műtött betegnél, az orvos akkor megszakította a gépi altatást, s kézi lélegeztetéssel helyreállította a beteg állapotát.

Az ügyészség szerint nemcsak a vezetékcseréért felelős kivitelező követett el súlyos hibát, hanem a szabályos átadást-átvételt elmulasztókat is felelősség terheli.

Négy vádlottal szemben halált okozó, foglalkozás körében társtettesként elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.