Óvodák is kaphattak a romlott húsból

Mintegy 13 tonna jelöletlen, lejárt húst zároltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az egyik cég közintézményeknek is szállított a termékből.

A tájékoztatás szerint egyszerre két önálló, de egy érdekeltségi körbe tartozó vállalkozásnál tartottak ellenőrzést a múlt héten a Nébih munkatársai a megyében.

A húskészítmény-előállítóban a hatóság ellenőrei több higiéniai hiányosságot találtak, az ellenőrzés során megállapították, hogy számos termék fogyaszthatósági és minőségmegőrzési ideje lejárt. A Nébih tájékoztatása szerint a szakemberek a több mint 3 tonna húst azonnal kivonták a forgalomból, elrendelték a megsemmisítést, a húsüzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették. 

A raktárban mintegy 10 tonna jelöletlen, lejárt fogyaszthatósági vagy minőségmegőrzési idejű tételt találtak, a termékeket lefoglalták, a cég tulajdonosát pedig kötelezték az általa gyártott termékek visszahívására – áll a közleményben.

A vállalkozás többek között idősek otthonába, éttermekbe, kis üzletekbe és óvodákba is szállított.

A tájékoztatás szerint a kereskedelmi raktárban megdöbbentő állapotok fogadták az ellenőröket: a padozat és a mennyezet több helyen koszos, szennyezett, rozsdás, a hűtőterek pedig rendezetlenek voltak. A raktárban az engedélyezettől eltérő módon végezték a húsdarabolást. A szabályos munkavégzéshez a megfelelő körülmények sem voltak adottak. Emellett engedély nélkül, tiltott módon fagyasztottak le termékeket.

Az eljárások folyamatban vannak, a két vállalkozás több millió forintos bírságra számíthat – közölte a Nébih.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.