Overdose újra száguld

Május 9-én több mint egy évnyi kihagyás után Overdose visszatér az aktív versenylovak közé. Az ötéves mén a németországi Hoppegartenben nyergében a tavaly Budapesten is látott belga sztárzsokéval, Christope Soumillonnal a megszokott sprintszámban áll rajthoz.

Jövő vasárnap, a Berlinhez közeli Hoppegartenben kezdődik az idei versenyszezon Overdose számára. Mikóczy Zoltán a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, a világ élmezőnyében számon tartott, ám tavaly április óta patasérüléssel és különböző betegségekkel küzdő csődör 1000 méteres futamban kezdi az évet. Az első verseny deklaráltan afféle formába hozó megmérettetés, amit az is jelez,  hogy a futam a maga 8000 eurós összdíjazásával nem sorolható a kiemelkedő versenyszámok közé.

Az Overdose versenyeztetésére idén meghatározó magyar cégek részvételével létrehozott társaság vezetőségének szeme előtt most kizárólag az lebegett, hogy az lábadozásból visszatérő csődör számára előnyös távon, megfelelő talajú, kanyar nélküli pályán kezdhessen, s nem azonnal a legjobbak közé dobva, hiszen már több mint egy éve nem futott. No meg az is, hogy olyan időpontot találjanak, amikor a kiváló belga zsoké, Christope Soumillon  ráér, hiszen szinte minden időpontja foglalt a hét végén például Hongkongban lovagolt szép sikerrel.

Mikóczy Zoltán azt is elmondta a PannoniaOverdose.hu-nak, hogy két másik élvonalbeli, magyar tréningben lévő sprinter is indul a versenyen - egyikük Overdose istállótársa - mert az ő szereplésükön keresztül tudják a legjobban lemérni Overdose jelenlegi formáját.

 

Az alagi pályán
Overdose az alagi pályán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.