Overdose még nem egészséges, nem indul Ascotban sem

Egyik júniusi ascoti versenyen sem indul Overdose, az eddig mind a 12 futamán veretlen magyar ló, mivel továbbra sem jött teljesen rendbe a két első lába.

A május 23-i Haydock Parkba tervezett futást már korábban lemondta a ló tulajdonosa, Mikóczy Zoltán. Sajnos szertefoszlottak azok az álmok, hogy június 16-án és 20-án Ascotban futhasson - jelentette ki Mikóczy a PannoniaOverdose.hu-nak. Ez sem állatorvosi szempontból, sem pedig a ló iránti tiszteletből és elkötelezettségből nem lehetséges, tette hozzá. Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy Overdose csak száz százalékos egészségi állapotban jelenhet meg a világ legnagyobb versenyein. Méltatlan lenne vele szemben, ha még felépülése előtt, nem kellőképpen felkészítve venne részt az ascoti megmérettetésen. Ezért mindkét futamból törölni fogjuk.

Továbbra sem jött teljesen rendbe a két első lába
Továbbra sem jött teljesen rendbe a két első lába

Overdose bal első lábán a budapesti versenyt követően észlelték a sérülést. Ezt követően a gyógyítását végző francia ortopédus kovács eltávolította a tályogot és patkót ragasztott Overdose-ra, amely kímélte a sérült bal első lábát és jobban terhelte a jobb elsőt, így utóbbin is idült patairha-gyulladás keletkezett.

Mikóczy a kezelésről elmondta, 30 cm-es homokréteget alakítottak ki, hogy minél puhább talajon álljon "Dózi", s a túlterhelés ne a patán jelentkezzen. Továbbá speciális patapapucsok kerültek a lábaira, hogy a terhelést a patákról átvigyék a lábak felsőbb részeire.

"Vélhetően a hét közepére vagy végére gyulladásmentessé válnak a lábai. Viszont ezzel párhuzamosan szigorú, fehérjementes diétán lesz, azaz csak szénán és sárgarépán él. Ez jelentős súlyveszteséget fog eredményezni, de a gyógyulási folyamathoz okvetlenül szükséges. Várhatóan a hét végén kezdődhet el a rehabilitáció, azaz a fizikai állapotának helyreállítása" - mondta a jövőt illetően Mikóczy.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.