Overdose elvesztette veretlenségét

Csak hetedik lett a Baden Badenben rendezett 1200 méteres versenyen. Nyugtalanul kezdett, a rajtgépbe is alig lehetett beállítani.

Vasárnap délután a németországi Baden Badenben rendezett Group II. kategóriájú versenyen Overdose elvesztette veretlenségét, a 16 óra 35 perckor indult 140. Golden Peitsche versenyen csupán a középmezőnyben, hetedikként ért célba. A 15 hónapon át tartó betegeskedés után visszatérő Overdose felépülése óta harmadszor indult versenyen, de az előző két megmérettetés afféle felhozó futam volt csupán.

Baden Badenben, ahol két évvel ezelőtt fölényes győzelmet aratott, ezttal 12 tagú mezőnyben, erős ellenfelek között kellett volna bizonyítania. Az 1200 méteres távon rajthoz álló mezőnyben öt olyan ló is volt, amely korábban a legmagasabb kategriájú Group I-es versenyben futott. (Overdose-nak eddig nincs Group I-es versenyben elért hivatalos eredménye, hiszen a 2008-as párizsi versenyt hibás rajt miatt megismételték, a második futamon azonban már nem állt rajthoz.)

A fogadirodák és a szaklapok a PannoniaOverdose.hu előzetes híradásai szerint egyaránt Overdose-t várták az első helyre. Mikóczy Zoltán ötéves csődörét ezúttal is a belga sztárzsoké, Christope Soumillon lovagolta, aki piros-fehér-zöld öltözékben indult a versenyen. A verseny előtt Overdose feltűnően ideges volt, nem akart beállni a startgépbe, többször is felágaskodott, lovasának egyszer le is kellet szállnia a nyeregből. Korábban mindig csuklyával a fején vezették be gépbe, a csuklyát azonban a belga lovas idő előtt levette fejéről, végül a rajtgépnél tevékenykedő teljes személyzet az ágaskodó, rúgkapáló magyar ló beállításánál segédkezett. Hosszú percekbe tellett, míg sikerült bevezetni a helyére, amely történetesen a 13-as pozíció volt.

Rajt után egybként a magyar ló rögtön az élre állt, a táv felénél azonban többen is megelőzték, az utolsó száz méteren úgy tűnt, Christope Soumillon már nem is hajtotta, végül a hetedik helyen ért célba.

Mikóczy Zoltán verseny után azt mondta munkatársunknak, még em tudja pontosan mi történt, mindenesetre Christope Soumillon sérülten lovagolta Overdose-t. Vélhetően akkor sérült meg, amikor a stratgépbe próbálták beállítani az ideges lovat.

Christophe Soumillon Overdose nyergében
Overdose
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.