Ötzit leütötték - 5300 évvel ezelőtt

Nem volt szerencséje Ötzinek, a jégbe fagyott rézkori embernek. Mint kiderült, nem sokkal halála előtt késsel megvágták, lenyilazták, majd leütötték.

Ötzi, a jégbe fagyott rézkori ember két támadást is elszenvedett nem sokkal halála előtt: az egyiket néhány nappal korábban, erről a jobb kezén lévő mély vágás tanúskodik, a másikat pedig élete utolsó óráiban, amikor egy nyíllal sebesítették meg, majd egy tompa tárggyal leütötték - állítják a müncheni Ludvig-Maximilians Egyetem kutatói.Nemrég fedeztük fel a mély vágást Ötzi jobb kezén, aki néhány nappal túlélte ezt a sebesülést" - hangsúlyozta a vizsgálatot irányító Andreas Nerlich professzor.

A nyíl okozta sérülést viszont már nem. A kutatók nyílhegyet fedeztek fel Ötzi bal hónaljában, maga a nyílvessző hiányzott, ám a jégmúmia hátán felfedezték a bemeneti nyílást. Az bizonyosnak látszott, hogy a férfi belső vérzés miatt hunyt el, mivel a nyílvessző fontos ütőeret roncsolt szét. Amit nem tudtak a kutatók, az az, hogy mikor keletkeztek a sérülések, s hogy milyen sorrendben követték egymást.

A müncheni egyetem tudósai a bolzanói kórbonctani intézet kutatóival közösen a szövettani diagnosztika legkorszerűbb eszközeivel, úgynevezett immunhisztokémiai módszerek révén kaptak választ kérdéseikre. Az új adatok szerint Ötzi nagyon kevéssel, legfeljebb néhány órával élte túl a nyílvessző okozta sérülést. A hátán, néhány centiméterrel a bemeneti nyílás alatt a kutatók egy kis bőrelszíneződést fedeztek fel, ami egy tompa tárggyal okozott sérülést valószínűsít.

Ötzi gerincoszlopa mentén egyébként több bőrelszíneződést is felfedeztek, amelyek semmilyen kapcsolatban sincsenek a vérzéssel. Feltehetően ezek a férfi halála után keletkeztek.

- Néhány nap leforgása alatt Ötzi két sebesülést szerzett, ami két különböző támadást valószínűsít - összegezte a vizsgálatok eredményeit Andreas Nerlich professzor.

Ötzi maradványára 1991. szeptember 19-én bukkant Helmut Simon német amatőr hegymászó az Alpokban. A lelet tudományos szenzációnak bizonyult, hiszen kora körülbelül 5300 év. Mivel az Ötz-völgyben találták meg, Ötzinek nevezték el a "jégembert". Felszerelése sokat elárul a korabeli életről. Rézszekercéje például arról tanúskodik, hogy abban az időben a fémmegművelés sokkal fejlettebb volt, mint a tudósok eddig hitték. Az egykori vadász holtteste is értékes adatokkal szolgál a kutatóknak Ötzi étrendjéről, egészségi állapotáról, s nem utolsósorban meggyilkolásról - olvasható az Archaeologica című régészeti hírportálon.

An undated handout file photo shows
An undated handout file photo shows "Otzi", Italy's prehistoric iceman. "Otzi", Italy's prehistoric iceman, probably does not have any modern day descendants, according to a study published on October 30, 2008. A team of Italian and British scientist
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.