Ötvenhat felest ivott meg és belehalt

A középkorú francia férfi barátaival tartott ivóversenyt: egy percen belül harminc, összesen pedig ötvenhat röviditalt gurított le. Másnap kómába esett és meghalt.

Az 56 éves férfi egy Clermont-Ferrand központjában lévő bárban iszogatott. Barátaival spontán versenyt rendeztek, hogy ki tudja a legrövidebb idő alatt a legtöbb felest meginni.

A férfi megpróbálta megdönteni a hely  korábbi rekordját, ami ötvenöt rövidital volt. Egy percen belül harminc felest ivott meg, vodkát, rumot és whiskey-t, és az ötvenhatodik pohárral végül a korábbi csúcsot is megdöntötte.

A társaság hajnal kettő tájban indult haza, a férfi az otthonában kómába esett, szívrohamot kapott és végül másnap a kórházban elhunyt - írja a The Local.

A rendőrség vizsgálatot indított, hogy terheli-e felelősség a bár pultosát. A hely tulajdonosa a lapoknak azt nyilatkozta, a férfi túl gyorsan ivott, és hiába javasolta neki a harmincadik feles után, hogy hagyja abba az ivást.

Az eset nem sokkal azután történt, hogy Franciaország bejelentette, programokat hirdetnek, amivel vissza szeretnék szorítani a fiatalok túlzott alkoholfogyasztását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.