Otthoni nyuszi helyett: fogadd örökbe a tapsifülest!

Ne vegyenek élő nyuszit otthonra a gyereknek! – ezt üzeni minden felelős állattartó húsvét környékén, hiszen a néhány napos szórakozás után nem tudnak mit kezdeni velük a gyerekek.
A tapasztalatok szerint a húsvéti nyuszik zöme hamar elpusztul, vagy a szakszerűtlen tartás következtében, vagy azért, mert a megunt tapsifüleseket egyszerűen szélnek eresztik a parkokban, kertekben a felelőtlen „gazdák".

A gyerekek persze imádják az élő nyuszit simogatni – ezt az élményt biztosítja számukra az állatkerti alapítvány húsvéti akciója. Az állatkertben kockázat nélkül lehet dédelgetni a tapsifüleseket, sőt, egy speciális akció keretében örökbe is lehet fogadni. Nem csak a simogatás élményéért érdemes élni a lehetőséggel: közös fotó készül az örökbefogadott nyuszival, és a szép oklevél mellé egy belépőjegy is jár az állatkerti örökbefogadók hagyományos májusi nevelőszülői értekezletére.

Az állatkerti alapítvány húsvéti akciója április 2-tól 7-ig tart. De a nyuszi-örökbefogadóknak később is van lehetőségüket meglátogatni kedvencüket, május végéig várják kis gazdáikat az alapítványi irodában. Utána végleges nevelőszülőkhöz kerülnek a tapsifülesek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.