Otthon szülés közben halt meg egy baba

Otthon szülés közben meghalt egy baba szerda reggel Hódmezővásárhelyen. Boncolás deríti majd ki, mi történt, a szülést levezető bába szerint a tragédiának semmi köze nincs ahhoz, hogy nem egészségügyi intézménybe ment be az anyuka- írta a Délmagyar.hu

– Ez egy iszonyatos tragédia. Nem is tudom, hogyan lehet így továbbmenni – mondta megtörten a lapnak az a bába, aki az otthon szülést vezette le.

– Nem sikerült visszahoznom az életbe – mondta a bába, aki bár biztos benne, hogy ugyanez történt volna, ha egészségügyi intézményben születik a baba, nagyon összetört az ügy miatt. – Az első gondolatom most az, hogy abba kellene hagynom ezt az egészet – ismerte el. – De nem tudom, hogy megtehetem-e, hiszen sokan számítanak rám. Mindenesetre most egymást erősítjük a szülőkkel, akiknek az első gyereke lett volna ez a csecsemő. 

Az ügyben kihallgatták a rendőrök is, de úgy tudja, nem indul eljárás az ügyben, hiszen egyértelmű, hogy mindenki megtett mindent, amit csak lehetett. Így látja ezt a család barátja is, aki szintén ott volt a szülésnél.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.