Ötezer euróért keres munkát fiának

Újsághirdetésben ajánlott fel ötezer eurót (1,5 millió forint) egy spanyol nyugdíjas annak, aki alkalmazza egy éve munkanélküli fiát.

Az Heraldo de Aragon című lap hirdetési rovatában múlt pénteken, szombaton és vasárnap jelent meg a felhívás, amelyben az apa kiemelte, hogy fia képzett, felelősségteljes és dolgos.

A történet csütörtökön bejárta a spanyol sajtót, a férfi név nélkül vállalta, hogy elmeséli a hirdetés hátterét.

A 68 éves nyugdíjas 39 éves fiának próbált így segíteni, akit egy évvel ezelőtt azért küldtek el a munkahelyéről, egy vegyi üzem karbantartási részlegéről, mert fiatalították a munkavállalói kört. Tavaly szeptember óta, minden próbálkozása hiábavalónak bizonyult, nem tudott újra elhelyezkedni, és így a családját nem tudja eltartani.

A férfi apja az egyetlen lehetséges kiútnak a hirdetést látta, amelyet úgy adott fel, hogy előtte nem szólt róla senkinek. Amikor kiderült a dolog, a fia először neheztelt is érte, mivel szégyelli a helyzetét, és nem akarja, hogy beazonosítható legyen.

A nyugdíjasról kiderült, hogy korábban ügyvédként dolgozott, és nyugdíja a spanyol viszonyokhoz képest is magas, 2500 euró (750 ezer forint). De öt, családos gyereke van, akik alacsony bérért dolgoznak, hitelt fizetnek, felesége pedig súlyos beteg, így ez a pénz nem elég arra, hogy mindannyiukat eltartsa.

A hirdetésre húsz válasz érkezett a legkülönbözőbb szektorokból, van köztük például biztosító és grafikai tervezéssel foglalkozó cég is. A felhívás a következő hétvégén is megjelenik az újságban, így a család újabb ajánlatokra számít.

Spanyolországban az Európai Unió országai közül a második legnagyobb a munkanélküliség Görögország után. Az egy napja közzétett legfrissebb munkanélküliségi adatok szerint augusztusban 4,07 millió volt a regisztrált munkanélküliek száma.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.