Ötéves kislányra támadt a nagytestű kutya

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége miatt indult büntetőper szerdán a Budapest Környéki Törvényszéken Sz. Zoltán ellen, akinek nagytestű kutyája 2011-ben súlyosan megsebesített egy ötéves kislányt.

A vádirat szerint a férfi moszkvai őrkutyája a vecsési családi ház udvaráról többször is kiszökött, s 2010 márciusában egy utcán sétáló asszonyt meg is harapott, de a nő csak könnyebben sérült.

2011. június 8-án délután az eb ismét kiszökött, amikor a vádlott hazaérkezve a távirányítóval kinyitotta a kaput, majd beállt gépkocsijával az udvarra. Az elektromos kapu ugyan bezáródott, de műszaki hiba folytán visszanyílt, ekkor jutott ki a nagytestű kutya az utcára, amit Sz. Zoltán nem vett észre.

A nyomozati iratok, illetve a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint az eb rátámadt a házuk előtt édesapjával játszó ötéves kislányra. A rollere mellett álló gyermeket a tarkójánál fogva a földre döntötte, majd a fejét többször megharapta. Az állatot a kislány édesapja egy rúgással eltávolította ugyan, de a gyermeket így is két nagy és három közepes erejű harapás érte, fején tíz kisebb-nagyobb sérülés keletkezett, koponyacsonttörést is szenvedett.  

Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott nem volt tekintettel a kutya fajtajellegére, korábbi kiszökéseire, illetve emberre történő támadására, így a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta. A védelem ugyanakkor a vádlottól független kapuhibára, illetve arra hivatkozik, hogy Sz. Zoltán nem észlelte az eb "eltűnését".

A per június 17-én folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.