Öt gyereket és szüleiket akarták kicsempészni Nyugat-Európába

Egy illegálisan Nyugat-Európába tartó koszovói szerb családot és az őket szállító német férfit tartóztatta fel a rendőrség egy közúti ellenőrzés során pénteken éjjel az M1-es autópályán - közölte Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A sajtóügyeletes a NOL-nak elmondta: a német rendszámú kocsit a hegyeshalmi határátkelőhely közelében állították meg. Sofőrje a koszovói szerb házaspárt, valamint  öt gyermeküket szállította. A szerbek humanitárius tartózkodási engedéllyel rendelkeztek, amely feljogosította őket a magyarországi tartózkodásra.  Ausztriába azonban ilyen dokumentum birtokában nem utazhatnak ki.

Kálmán Gabriella szerint a családfő kihallgatásán azt mondta el: két gyermeküket jelenlegi fuvarosuk már hónapokkal ezelőtt Nyugat-Európába juttatta, hozzájuk akartak csatlakozni.

A német férfi ellen embercsempészet miatt indult eljárás. A  koszovói szerbeket pedig az idegenrendészeti hatóságoknak adták át.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.