Öt évet kapott a halált okozó moldovai sofőr

Első fokon öt év fogházbüntetésre ítélte a Szolnoki Járásbíróság szerdán a moldovai állampolgárságú V. Mihailt, aki 4-es főúton Karcagnál januárban öt halálos áldozatot követelő autóbaleset okozott.

Tolnai Eszter bíró az ítélet kihirdetésekor elmondta: alapvetően a vádirat megállapításaira alapozó döntést hoztak, amely bűnösnek találta a férfit kettőnél több ember halálához vezető közúti baleset gondatlan okozásának vétségében.

Enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott beismerő vallomását, büntetlen előéletét és megbánó magatartását. Mivel az ügy iratai között nem szerepelt, így nem méltányolhatta viszont a bíróság a védő perbeszédében említettek közül azt, hogy V. Mihail tízezer eurót (2,94 millió forint) helyezett letétbe a balesetben elhunytak temetési költségeire a hozzátartozóknak. Hasonlóan nem támasztja alá hivatalos dokumentum, így nem vehető figyelembe az sem, hogy a vádlott Moldovában anyagilag több hozzátartozójáról is gondoskodott.

A bíró közölte: a cselekményért kiszabható 2-8 év szabadságvesztés középértékét állapították meg büntetésként. A kiszabott öt évbe beszámít az előzetes letartóztatásban eltöltött idő. A vádlott leghamarabb büntetésének kétharmadát letöltve helyezhető feltételesen szabadlábra. Emellett Magyarország területén a büntetést követő négy évre eltiltották a vezetéstől és 1 millió 255 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték.

A bíró indoklásában elmondta, a moldovai állampolgárságú férfi a közúti közlekedés szabályai közül - maga által is bevallott fáradtsága miatt - a jobbra tartási kötelezettséget és a vezetésre alkalmas állapotra vonatkozó előírást is bizonyíthatóan megszegte.

A szakértői vélemények és a helyszíni szemle adatai kétséget kizáróan igazolták: a karambol a szemből érkező jármű sávjában történt, az úttest állapota és az időjárási körülmények nem játszottak szerepet.

A szabályosan közlekedő személyautó vezetője a reakcióidőn belül kialakult veszélyhelyzetre már nem reagálhatott. S bár a vétlen gépkocsiban csak a vezető használt biztonsági övet és a gyermekülés volt rögzítve, a 2011 októbere óta jogosítvánnyal rendelkező V. Mihail által vezetett terepjáró lényegesen nagyobb tömege és sebessége miatt az áldozatoknak bekötve sem lett volna esélyük a túlélésre.

Tolnai Eszter védői észrevételekre reagálva hangsúlyozta, hogy a helyszíni szemle kapcsán valóban megállapíthatók kisebb hiányosságok. Így azon a vádlottnak is joga lett volna jelen lenni, valamint indokolt lett volna műszaki szakértő bevonása. Mindezek azonban nem vonják kétségbe a szemle megállapításait - tette hozzá.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, míg a tárgyalást megtörten, lehajtott fejjel végigülő vádlott védője enyhítésért fellebbezett, így az elsőfokú határozat nem jogerős. Az ügyben másodfokon a Szolnoki Törvényszék hoz majd döntést.

A járásbíróság jogerősen határozott a tárgyalásra bilincsben, vezetőszáron érkező és onnan ugyanígy távozó V. Mihail előzetes letartóztatásának fenntartásáról.

A 24 éves, Franciaországban dolgozó, onnan hazafelé tartó moldovai férfi terepjárójával január 6-án reggel Karcag közelében, a 4-es főút 164-es kilométerénél félig frontálisan ütközött egy személygépkocsival. A baleset áldozatainak mindegyike a szabályosan közlekedő autóban utazott. A helyszínen három férfi és egy nő meghalt, az autóban velük utazó csecsemőt életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitte a debreceni Kenézy kórházba, de az életét nem sikerült megmenteni.

Az áldozatok erdélyiek voltak: egy Csíkszentgyörgyről származó, évek óta Magyarországon élő testvérpár, valamint egyikük felesége és gyermeke, továbbá egyik szomszédjuk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.