Öt pohár ital miatt öt hónapig nem vezethet Gyabronka József

204 ezer forintnyi bírságot és 5 hónapos vezetéstől való eltiltást kapott a színész ittas vezetésért.

Gyabronkát még december 18-án éjjel igazoltatták a rendőrök a Vámház körúton. A színész egy rendezvényről tartott haza. Az alkoholszonda kimutatta, hogy fogyasztott alkoholt, de maga is bevallotta, hogy ivott - tudta meg a Blikk.

Az ügyet csütörtökön gyorsított eljárásban tárgyalta a Pesti Központi Kerületi Bíróság. 

"Gyabronka József már a helyszínen elismerte felelősségét. Vegyék figyelembe, hogy 39 éve vezet balesetmentesen, emellett 4 éves gyermekéről és ágyhoz kötött beteg édesanyjáról gondoskodik, éjfél előtt pedig alig volt forgalom, így csak csekély mértékben veszélyeztette a közlekedőket" – érvelt védőbeszédében ügyvédje, Mille Attila.

"Bár a törvény ezt a bűncselekményt két év börtönbüntetéssel sújthatja, van arra mód, hogy bírói mérlegeléssel enyhébb legyen a szankció. A személyi körülményekre és a megbánásra való tekintettel 204 ezer forint pénzbüntetést állapít meg a bíróság, emellett öt hónapos eltiltást a járművezetéstől" – hirdette ki a bíró az ítéletet.

Az ítélet ellen egyik fél sem fellebbezett, így azonnal jogerőre emelkedett. Gyabronka József öt havi részletben törleszti a pénzbírságot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.