Osztrák volt a cserbenhagyó gázoló Körmendnél

Egy osztrák férfit gyanúsítanak azzal, hogy halálra gázolt egy kerékpárost vasárnap Körmendnél, és segítségnyújtás nélkül elhajtott – közölte a Vas megyei település rendőrkapitánya szerdán Szombathelyen sajtótájékoztatón.

Szendrődi Barnabás elmondta, hogy a férfit Hegyháthodászon fogták el kedden.

Ismertetése szerint az osztrák férfi több közlekedési szabályt is megszegett: a vele szemközti sávban szabályosan közlekedő, láthatósági mellényt is viselő kerékpárost ütött el, mert olyan útszakaszon kezdett - a felfestett záróvonalat átlépve - előzni, ahol ezt tábla tiltja, és sebességkorlátozás is érvényben van.

A kapitány elmondta, az ütközés olyan nagy erejű volt, hogy az elütött férfi testét 76 méterrel arrébb találták meg.

Szólt arról is, hogy a baleset körülményeinek feltárásában nagy segítségükre voltak az állampolgárok, számos szemtanú jelentkezett felhívásukra.

Hozzátette: a terepjáró eleje súlyosan megrongálódott, lámpája összetört, a járművet is Hegyháthodászon, egy volt téeszmajor melléképületében találták meg elrejtve, rendszám nélkül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.