Osztálytársuk meggyilkolását tervezte három elsős lány

Az alaszkai Anchorage egyik általános iskolájának első osztályos diákjai a cipők szagtalanítására használt páramegkötő tasakok tartalmával akartak megmérgezni egy másik gyereket.

Mindhárom kislányt felfüggesztette a Winterberry Charter School - számolt be az Alaska Dispatch News.

"Komoly következményekkel kell számolniuk" - írta az iskola igazgatója, Shanna Mall az osztályba járó 32 elsős diák szüleinek küldött levelében.

A lányok azt tervezték, hogy március 22-én a társuk ebédjébe kevernek a szilikátgélből. A gyerekek valószínűleg azt hitték a szagtalanításra használt anyag zacskóján látható felirat miatt, hogy mérgező.

A tervet az hiúsította meg, hogy két másik diák szólt egy felnőttnek arról, hogy mire készül a trió.

Egyelőre nem emeltek vádat a diákok ellen. Az iskolai körzet nyomozást folytat az ügyben, amelynek eredményeként akár ki is csaphatják az emberölést tervező gyerekeket, számolt be a Heidi Embley körzeti szóvivő.

"A legmeglepőbb dolog az eset kapcsán a gyanúsítottak kora" - mondta Embley az Alaska Dispatchnek, hozzátéve, hogy a nyomozásban az iskola pszichológusa is segít.

Az anchorage-i rendőrség szóvivője, Jennifer Castro szerint bizakodásra ad okot, hogy a gyilkosságot kitervelő diákok társai szóltak egy felnőttnek. "A legfontosabb lecke, amit meg kell tanítani a gyerekeknek az eset kapcsán, hogy ha olyasmiről szereznek tudomást, hogy valaki ártani akar egy másiknak, akkor azonnal mondják el valakinek, akiben bíznak."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.