Teljesen összetört lelkileg a fiatal lányt elütő pilóta

A Szegedi Járásbíróság egy hónapos előzetes letartóztatásba helyezte a férfit, aki szerdán elütött egy lányt a pusztaszeri repülőtéren.

A férfi ügyvédje, Kovács István a tárgyalás után elmondta: nagyon súlyosnak tartja a bírói döntést, mely szerinte a "kialakult bírói gyakorlattól messze van" és nem tartja indokoltnak a végzést, ezért fellebbeznek.

A férfi elismerte felelősségét, ugyanakkor a védelem szerint a légköri viszonyokat is vizsgálni kellene. Az ügyvéd elmondta: ügyfele "maga alatt van", őszintén sajnálja a történteket.

A pénteki tárgyalásra kommandósok kísérték az egykori vadászrepülőgép pilótát, aki láthatólag teljesen összetört. Az 55 éves férfi negyven éve repül, 27 évig hivatásosként a magyar légtérben, MIG-eken dolgozott.

A Pusztaszer külterületén lévő repülőtérről szerdán tíz órakor egy utassal emelkedett a levegőbe a vitorlázó kisrepülőgép. A gyanú szerint a pilóta a légi közlekedésre vonatkozó szabályok megszegésével többször túlzottan alacsonyan repült, majd az utolsó manőver során a repülőgép a kerekével elsodort egy 18 éves fiatalt. A lányt életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitte kórházba.
A Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikája a család kérésére nem adhat felvilágosítást a sérült ellátásáról, csupán annyit közöltek, hogy a lány állapota stabil és javul.

A rendőrség korábbi közlése szerint a tanúvallomások alapján megalapozott a gyanú arra, hogy a férfi a veszélyhelyzetet szándékosan idézte elő. A rendőrség légi közlekedés veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a pilóta ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.