Eddig 152 embert mentettek meg a rendőrök a kihűléstől

Garamvölgyi László közlése szerint az elmúlt 24 órában a legtöbben Győr-Moson-Sopron és Pest megyében szorultak segítségre, a rendőrök közterületekről 16-16 embert vittek melegedőkbe, hajléktalanszállókra.

Szombat reggel óta összesen 114 emberen segítettek, összességében eddig 152 ember életét mentették meg a fagyhaláltól azzal, hogy segítséget nyújtottak nekik – hangsúlyozta.

A rendőrség továbbra is azt kéri a lakosságtól, hogy mindenki kísérje figyelemmel a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket, és ha segítségre szoruló hajléktalant látnak, azonnal értesítsék a hatóságokat, mert ezzel a bajba jutott életét menthetik meg.

A dandártábornok tájékoztatása szerint továbbra is változatlanul nagy létszámmal, 8 ezer fős szolgálattal dolgozik a rendőrség, az ORFK-n pedig egy folyamatosan működő operatív törzs kíséri figyelemmel a helyzetet.

A szóvivő elmondta, hogy a havazással összefüggésben vasárnapra virradó éjszaka 14 baleset történt a közutakon, míg az elmúlt 24 órában 131 közúti baleset történt. Közülük egy volt halálos kimenetelű: Kisvárdánál egy gépkocsi az árokba csúszott, s a sofőr a helyszínen életét vesztette.

Garamvölgyi László - utalva arra, hogy az országban több mellékút is járhatatlan, illetve a Borsod megyei Girincs megközelíthetetlen a hótorlaszok miatt, és napközben az erős szél miatt hófúvásokra kell számítani - azt mondta, ahol kritikusak az útviszonyok, kizárólag azok induljanak útnak, akiknek feltétlenül szükséges, de ők is csak abban az esetben, ha utazásuk előtt tájékozódtak, és ha kifogástalan műszaki állapotban van az autójuk.

Egész éjjel takarították a fővárosi utakat

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. az éjszakai  műszakban 99 munkagéppel és csaknem ezer hómunkással takarította Budapest útjait és köztereit.

A közlemény szerint az 1200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési útvonalakon, hidakon, felüljárókon, illetve a kórházakhoz, egészségügyi intézményekhez, valamint a lakosság ellátását biztosító logisztikai bázisokhoz vezető útvonalakon folyamatos a takarítás. A hómunkásokkal a közjárdákon, közlépcsőkön, gyalogátkelőhelyeknél végeztetik a hó eltakarítását, a síkosságmentesítést.

Az FKF reggel hat órától ismét hómunkásokat vett fel, a nyolcórás munkáért nettó 3750 forintot fizetnek.

Budapesten szombat reggel óta esik a hó, az FKF mérései szerint 13-14 centiméter hó esett a főváros területén.

 


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.