Összepakolt a szobájában, milliókat érő lottószelvényt talált

Álmában sem gondolta volna a rendetlen kamaszfiú, hogy szobájának kitakarítása egyszer csak kisebbfajta vagyont fog neki érni. A szemétkupac közepén ugyanis egy két héttel azelőtti nyertes tikettet talált.

Az angol Ryan Kitching éppen olyan fiatal, akit az anyjának órákon át nógatnia kell, hogy végre tegyen rendet a szobájában. A 19 éves bolti eladó aprócska hálószobájában mozdulni sem lehet a ledobott ruháktól, a szanaszét hagyott cipőktől, és a polcok is roskadásig vannak mindenféle használati tárgyakkal.

Két héttel ezelőtt Susan, Ryan édesanyja szokásosan azért kérlelte fiát, takarítsa már ki a szobáját. A fiú nagy nehezen nekiállt a pakolásnak, elkezdte összeszedni a szemetet, és ekkor egy február elején vásárolt lottószelvényt talált. Ahelyett, hogy a kukába hajította volna, inkább elment ellenőriztetni, nem nyert-e vele esetleg véletlenül. Azon azonban még maga is meglepődött, hogy több mint 50 ezer fontot (mintegy 18 millió forintot) ért az öt nyertes szám.

"Bediktáltam a szelvény biztonsági kódját, és akkor elmondták, 52981 fontot nyertem. Először el sem akartam hinni!" – mondta Ryan, aki még nem döntötte el, mihez kezd majd a nyereménnyel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.