Összefogtak a hazai farkasokért

Megkezdődött a WWF Magyarország és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság farkasok védelmét szolgáló kutatói együttműködése. A hazai természetvédelem két kulcsszereplője a háborítatlan erdei élőhelyek kialakításának fontosságára és az illegális farkas kilövések elleni harcra hívja fel a figyelmet.

A tájékoztatás szerint a háborítatlan erdőterületek hiánya, valamint az illegális kilövések rendkívüli veszélyeket jelentenek a farkasoknak, holott jelenlétük elengedhetetlen az erdők életközösségének egészséges működéséhez: szabályozzák a növényevő szarvasok, őzek, vaddisznók állományait és ezzel hozzájárulnak az erdei növényzet regenerálódásához.

A farkas a közkeletű vélekedésekkel ellentétben nem támad emberre, a háziállatok pedig megvédhetők.

Az aggteleki karszt magyar és szlovák oldalán a kutatók évtizedek óta kísérik figyelemmel a jelen lévő nagyragadozókat, így a farkasokat is. Az elmúlt évben tizennégy példányt tudtak beazonosítani DNS-ük alapján, az állatok mintegy 170 négyzetkilométeres területen kóboroltak. Idén is bukkantak már farkasok nyomára.

A természetvédelmi kutatás az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság irányításával, a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum munkatársaival közösen valósult meg, így megtörtént a szakmai szempontból egységet képező régió országhatárral megosztott két oldalát érintő természetvédelmi tevékenységek összehangolása is.

A projekt a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében - mintegy félmillió eurós európai támogatással - valósult meg.

A kutatás célja egyebek mellett az volt, hogy a Szlovákiából Magyarországra visszatelepült őshonos nagyragadozók hazai ökológiai sajátosságait vizsgálja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.