Összefogás Ábel gyógyulásáért

Izomtónus-eloszlási zavar miatt nem tud még önállóan járni az ötéves kompolti (Heves megye) Józsa Ábel.
Számos terápia után tavaly októberben komoly idegsebészeti műtéten (SDR) esett át, de a javuláshoz folyamatos gyógytorna szükséges. A hazai rehabilitáció mellett a szülők rátaláltak egy külföldi lehetőségre is. Tavaly augusztusban és idén áprilisban 2-2 hetes programban vettek részt egy varsói terápiás központban végzett TheraSuit kezelésen. Ennek költsége több százezer forint.

November végére megint foglaltak időpontot, de anyagi lehetőségeik korlátozottak. Ezért szelektív hulladékgyűjtésbe fogtak. Műanyag kupakokat, PET palackokat és a papírokat gyűjtenek, majd MÉH-ben, valamint műanyaghulladék-felhasználó cégeknél adják le, ahol kilónként fizetnek érte. Akik segítenének a gyűjtésben, Kompolton, Kálon és Kápolnán adhatják le a fenti típusú hulladékokat.

Anyagilag is lehet támogatni a kisfiú gyógyítását: az MKB Bank 10300002-10432563-49010019 (Józsa-Ficsór Brigitta) számlaszámra utalva. Kérik, a közlemény rovatba írják be az „Adomány” szót, így lesz ez adómentes jövedelem. Ezenkívül bármilyen segítségnek, ötletnek, bátorításnak nagyon örülnek, a Facebookon a Fogjunk össze Ábel gyógyulásáért elnevezésű zárt csoporton keresztül lehet felvenni velük a kapcsolatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.