Országszerte majdnem megteltek az éjjeli menedékhelyek

Az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan 98 százalék - tájékoztatta a Menhely Alapítvány pénteken az MTI-t.

A teljes kihasználtsághoz közelítő adatok azt jelzik, hogy azok a férőhelyek, amelyek üzemeltetésére szervezetek szerződést kötöttek, a napokban betelnek - írta Matlári Ferenc, az alapítvány munkatársa az MTI érdeklődésére küldött tájékoztatóban.

Mint közölte, a hideg elől menekülő emberek elszállásolásához szükség van arra, hogy az intézmények normál kapacitásukon túl is befogadják a hozzájuk fordulókat, ahogy ezt már eddig is jó néhány szállást biztosító szervezet megtette.

A fővárosi hajléktalanszállók kihasználtságáról beszámolva a Menhely Alapítvány a nap folyamán azt közölte, hogy a mindenki számára elérhető, "klasszikus" éjjeli menedékhelyek 1.721 ágya közül csütörtök este 1.694 volt foglalt, "ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a rendszer betelt".

Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a főváros kezelésében még csaknem 400 üres férőhely várja az éjjeli menedéket kereső hajléktalanokat Budapesten.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint folytatódik a nagyon hideg idő, a leghidegebb hétfőn várható. Az előrejelzés szerint mínusz 16 és 21, egyes helyeken mínusz 25 fok is lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.