Szocialista képviselő elleni merényletre készültek a bombagyárosok

Ecsődi László, szocialista országgyűlési képviselő ellen akartak robbantásos merényletet elkövetni a gyanú szerint annak a társaságnak a tagjai, akikre tegnap csaptak le a rendőrök.

Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani a rendőrök által szerdán elfogott négy gyanúsított egyike, őt azzal is gyanúsítja az ügyészség, hogy - engedély nélkül tartott fegyverével - két lövést adott le  2007 decemberében Hiller István oktatási miniszter házára.

A nyomozók összesen négy embert fogtak el az ügyben, s az utóbbi helyszínen megtalálták azt a műhelyt is, ahol a robbanószerkezetek készültek. A négy fős társaság ugyanolyan, nagy hatóerejű robbanóanyagot állított elő, amilyennel 2005 júliusában egy buszt robbantottak fel Londonban.

Ráadásul az időzítővel felszerelt bombákat egy olyan, hétköznapi eszközbe rejtették, amit a rendőrök egy esetleges közúti ellenőrzés során sem szűrtek volna ki. A HavariaOress információi szerint a kérdéses robbanóanyag háztartásban előforduló anyagokból is előállítható, de az előállítása után, az egyik összetevőjének elpárolgása miatt instabillá válik, s emiatt nem használják sem katonai, sem ipari célra.

A több helyszínen végrehajtott rajtaütés idejére készültséget rendeltek el az összes budapesti kerületi rendőrkapitány számára, mindegyiküket berendelték szolgálati helyükre. A készültséget csak hajnali három óra után fújták le, amikorra a társaság mind a négy tagját őrizetbe vették.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az  MTI-nek azt mondta: a gyanúsított tagadta a terhére rótt  bűncselekményeket, a gyanúsítás ellen panasszal élt és megtagadta a vallomástételt.

Az Index úgy tudja, fokozottan védik a rendőrség az országgyűlési képviselők lakhelyét. Nem biztos azonban, hog a bombagyárral összefüggsében; mint írják, az ORFK vezetője azért rendelte el az ingatlanok és környékük fokozott ellenőrzését, mert március 15-én Molotov-koktélos támadásoktól tartottak.

Ecsődi nem tudta

Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő nem tudott a háza ellen  tervezett támadásról. A politikus, aki erről csütörtökön az MTI-től  értesült, azt mondta: folyamatosan kap fenyegetéseket. Példaként említette, hogy rendszeresen rágalmazzák és többször kapott fehér port tartalmazó borítékot is.

A politikus szerint a fenyegetések mögött a riválisai állhatnak, de személy szerint nem tudja, ki vagy kik akarták felrobbantani a  házát. Emlékeztetett arra, hogy 1994 óta egyéni körzetben megválasztott országgyűlési képviselő, aki minden alkalommal nagy arányú támogatással került a parlamentbe.

Ecsődi László adonyi házát 2007 októberében már érte támadás, akkor két Molotov-koktélt dobtak az épületre. A politikus az MTI  kérdésére elmondta, még mindig ebben a házban él feleségével, aki a másfél évvel ezelőtti eset idején is otthon volt.

Az MTI megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget és a Nemzeti  Nyomozó Irodát is, hogy megkérdezze: miért nem értesítették Ecsődi Lászlót arról, hogy támadást tervez ellene egy férfi, s hogy miért  az MTI-től kellett ezt megtudnia a politikusnak, de egyik szerv szóvivője sem kívánt reagálni erre a kérdésre.

Ecsődi László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalását mondja az Országgyűlés plenáris ülésén 2005. október 25-én.
Ecsődi László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalását mondja az Országgyűlés plenáris ülésén 2005. október 25-én.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.