Őrizetben a győri gázrobbanás gyanúsítottjai

Újabb két embert vett őrizetbe a rendőrség a múlt kedden történt győri gázrobbanás ügyében - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Közveszélyokozás miatt, szakértők bevonásával nyomoz a rendőrség a múlt keddi győri gázrobbanás ügyében. A Szarvas utca egy tizenkét lakásos társasházának a földszintjén akkor történt a robbanás, amikor a szivárgás miatt érdesített tűzoltók beléptek az épületbe. Közülük hárman megsérültek, a ház annyira megrongálódott, hogy ki kellett költöztetni a lakókat.

Információink szerint korábban ismeretlen tettesek betörtek az egyik üresen álló lakásba, ellopták a mérőórát és a gázfőelzáró csapot, ennek következtében szivárgott a gáz. A rendőrség először két gyanúsítottat tartóztatott le, őket házi őrizetbe helyezte a bíróság. A hét végén újabb két szermélyt vettek őrizetbe.

A lakóknak egyébként gyorssegélyt adott a társasházat működtető Győr-Szol, a rászorulókat máshol helyezték el.

A robbanást követően leváltották a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjét, ám a hivatalos közlemények szerint ennek nincs köze a tűzoltók sérüléséhez.

A nyomozás folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.