Őrizetben a Pécsi Tudományegyetem több munkatársa

Őrizetbe vették a Pécsi Tudományegyetem nyolc munkatársát bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanúja miatt - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn.

Az NNI munkatársai közel húsz helyen tartottak házkutatást, számos tárgyi bizonyítási eszközt lefoglaltak. Az iroda közleménye szerint vasárnap és hétfőn fogták el és vették őrizetbe a gyanúsítottakat.

Győrffy Zoltán, a PTE szóvivője elmondta: az egyetem vezetése tájékoztatást kért az NNI-től az ügy részleteiről. Az egyetem ezt követően nyilatkozik az esetről. Az MTI információi szerint a gyanúsítottak közt van az egyetem gazdasági főigazgatója, az informatikai igazgatója és az informatikai beszerzésekért felelős munkatársa.

A rendőrség május elején már tartott házkutatást az egyetemen a PTE felnőttképzési karát érintő, hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozással összefüggésben. Az eljárást az ügyészség azt követően rendelte el, miután valaki feljelentést tett a karon folyó állítólagos visszaélésekkel, fiktív számlaadásokkal kapcsolatban. Arról egyelőre nincs információ, hogy van-e összefüggés a két eset között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.