Óriáslavina sodorhatta el a magyar hegymászókat a Himaláján

Helikopteres keresés lehetőségének a vizsgálatára kérte a kínai társszervezet vezetőjét Farkas Péter, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke, de erre egyelőre még nem kapott választ.

A szervezet elnöke elmondta, hogy a választ megvárják, de a kínai szabályok miatt nem sok esély van arra, hogy engedélyezzék a helikopteres mentést abban a térségben, ahol a hegymászók eltűntek.

Mint mondta: arra sincs sok esély, hogy az alpinistákat élve megtalálják, mivel az eset körülményei arra engednek következtetni, hogy egy óriási - ötvenévente egyszer előforduló - lavina sodorhatta el egyszerre mind a négy hegymászót.

- Nagyon szokatlan dolog, hogy egy expedíció egyszerre tűnik el, mert a csapat általában nem együtt mozog; a csoport vezetője általában az alaptáborban marad, onnan tartja a kapcsolatot a többiekkel - mondta az elnök, hozzátéve: az szinte kizárt, hogy gleccser-hasadékba zuhantak a hegymászók.

Farkas Péter elmondása szerint az a csúcs, amelynek meghódítására készültek az alpinisták, egyáltalán nem frekventált hegy, még senki sem mászta meg; ha eltévedtek, akkor teljesen egyedül vannak, nincs senki a környéken.

Az elnök szerint a magyar csapat olyan felszerelésekkel rendelkezhet, amelyek képessé teszi őket, hogy néhány napig kibírják a szabadban, de ha eltévedtek, akkor kevés az esély, hogy rájuk találjanak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.