Óriási mennyiségű vásárfiával kedveskedtek a piacosok a Gyermekfalunak

A kecskeméti piac üzletbérlőinek és árusainak hála idén első alkalommal tartanak igazán nagyszabású farsangi ünnepséget az SOS Gyermekfaluban pénteken – számolt be a Petőfi Népe.

Kolek Andreának, a kecskeméti intézmény- és piacfenntartó szervezet igazgatójának jutott eszébe, hogy meg kellene kérni a piacosokat, járuljak hozzá a gyerekek farsangi szórakozásához. Az eredmény minden várakozást felülmúlt, a gyermekfalu példátlanul nagy mennyiségben kapott adományokat.

– Nem volt semmi előzetes tervezés, csak megkértem a a kollégáimat, hogy kérdezzék körbe az árusokat, bérlőket. Nem tudtam, mire számítsak, ilyen téren nem voltak még tapasztalataink. Másfél óra múlva kollégáim már jöttek is vissza a listával. Mindenki egy emberként, első szóra az ügy mellé állt - számolt be Kolek Andrea a sikeres akcióról pénteken délelőtt. Valóban, az adományok egy egész standot megtöltöttek. Minden volt, ami egy piacon megtalálható, a virágtól, zöldségtől, gyümölcstől kezdve a füstölt kolbászon, tojáson, pogácsán át egészen a ruháig, játékig.

Az összefogásnak természetesen nagyon örült Bugya László, az SOS Gyermekfalu vezetője.

– Nagyon jó érzés, hogy ilyen óriási tömegben érkeztek felajánlások. Szoktunk kapni adományokat, főként ruhaneműket, gyümölcsöt, műszaki eszközöket, de egyszerre ennyi mindent ritkán - mondta Bugya László, hozzátéve: lesz helye a piaci áruknak, hiszen csak a falun belül 82 gyermek él, de a kecskeméti területen összesen 187 gyermekről gondoskodnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.