Óriásharcsát fogtak a Kadarcsi tóban

Óriásharcsát fogott a hortobágyi Kadarcsi csárda melletti tóban egy helyi horgász: Csendes Lajos segítőjével együtt 1 óra 10 percen át fárasztotta a 224 centiméter hosszú kapitális példányt.

A tórekordnak számító fogásról a horgász szerdán az MTI-nek elmondta, hogy kedd este negyed kilenc körül tette ki a botot a megszokott stégen, és nem kellett sokat várnia a kapásra: a csalira 20 perc múlva "ráharapott" egy hal, de akkor még nem tudták, hogy az estére hűvösre fordult időben izzasztó óra vár rájuk.

Előbb a partról próbálták fárasztani a halat, de az olyan erővel és iramban vitte a zsinórt, hogy a horgász és segítője, Tóth János csónakból volt kénytelen követni a zsákmányt, amelyről ekkor már sejtették, hogy méretes lehet.

"Még most is görcsben a karom, pedig nem vagyunk gyenge emberek" - mutatta a hajsza nyomait szerda délelőtt a kisportolt horgász, aki két éve már fogott egy 60 kilogrammos busát a Kadarcsi tóban.

"Öt éves korom óta horgászom, itt nőttem fel a tónál. A most fogott 224 centiméteres, 71 kilogrammos harcsa nemcsak az általam valaha fogott legnagyobb hal, de tórekordnak is számít" - mondta a 30 éves horgász, és némi megilletődöttséggel tette hozzá: "Ez a hal már akkor itt úszkált a tóban, amikor én még meg sem születtem."

Elárulta, hogy harcsapaprikás készül a mértes példányból, amit ő maga fog megfőzni. Alighanem az ízekkel sem lesz majd baj, mert - mint kiderült - Csendes Lajos szakács egy debreceni étteremben.

A Kadarcsi tóból kifogott harcsa egyébként a legnagyobbak közül való. A nem hivatalos világrekordot eddig egy német horgász állította fel, aki Olaszországban, a Pó folyóból 251 centiméter hosszú, 117 kilogrammos harcsát emelt ki. 

Magyarországon 2010-ben a Töröcskei tóból fogott ki egy horgász egy 230 centiméter hosszú, 113 kilogrammos harcsát, ami hazai rekordnak számít.

Csendes Lajos horgász egy 224 centiméter hosszú és 71 kilogramm súlyú szürkeharcsa mellett
Balmazújváros, 2012. április 11. Csendes Lajos horgász áll egy 224 centiméter hosszú és 71 kilogramm súlyú szürkeharcsa mellett, amelyet a Balmazújváros közelében lévő Kadarcsi-tóból fogtak ki április 10-én késő este. Egy óra tíz percnyi fárasztás után sikerült csónakból kifogni, a körülbelül 30-40 éves halat. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.