76 éves tolvaj csinált bohócot a rendőrökből

Kilenc személyt vett őrizetbe a londoni rendőrség az április első hétvégéjén elkövetett „nagy ékszerrablás” kapcsán. A Scotland Yard óvatos az ügyben, de nincs kizárva, hogy megtalálták a zsákmányt.

Jókora megdöbbenést váltott ki Nagy-Britanniában, amikor kiderült, hogy az Észak-Londonban és Kent grófságban őrizetbe vett gyanúsítottak közül többen is az idősebb korosztályhoz tartoznak: a lopásra való felbujtással gyanúsított kilencfős társaság átlagéletkora 59 év.

A csapat legidősebb tagja a 76 éves használtautó-kereskedő, Brian Reader, akinek az apai mesterséget űző 50 éves fia is rács mögé került. A rendőrség közölte, hogy „jelentős mennyiségű, nagy értékű” ingóságot foglaltak le a razziákon, ami azt is jelentheti, hogy megtalálták az ékszerrabláskor eltulajdonított értékeket.

A Scotland Yard kénytelen volt némi önkritikát gyakorolni az őrizetbe vételek után. A legendás szervet ízekre szedték a sajtóban, amiért a riasztó megszólalása után a rendőrök későn értek a tetthelyre, Hatton Gardenbe. A károsultak azonosítása szintén nehézkesen ment, a helyzetet súlyosbította, hogy a Scotland Yard az utóbbi hetekben rendkívül kevés információt osztott meg a nyilvánossággal az üggyel kapcsolatban.

Az esettel foglalkozó különleges egység parancsnoka, Peter Spindler szerint úgy lettek beállítva, mint a XX. század eleji némafilmekben szereplő botcsinálta rendőrök, a Keystone Cops tagjai. „A detektívek a Yard hagyományainak megfelelően mindent megtettek azért, hogy felderítsék és letartóztassák az elkövetőket” – mondta Spindler.

A filmbe illő lopás során a tettesek több fal átfúrásával kiépített alagúton át jutottak be a londoni ékszerésznegyedben lévő értékmegőrző, a Safe Deposit Company liftaknájába. Az alagsorba köteleken másztak le, majd áttörték az áthatolhatatlannak vélt biztonsági ajtót is. Ezután órákon át zavartalanul garázdálkodtak a páncélteremben, és becslések szerint 200 millió fontnak (85,7 milliárd forint) megfelelő zsákmánnyal távoztak. Az elkövetők 56 széfdobozt rámoltak ki, ezek készpénzt, ékszereket, gyémántokat és más drágaköveket rejtettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.