Ördögi baba ijesztgeti a New York-i járókelőket

Síró kisbaba egy magára hagyott babakocsiban. A legtöbb ember azonnal odarohanna, hogy megnézze, mi lehet a baj. Így tett néhány New York-i járókelő is, akik frászt kaptak az ördögien kinéző, okádó gyerektől.

Az ijesztő baba egy kampány része, a Thinkmodo nevű vírusmerkaetinggel foglalkozó cég legújabb munkája, mely az Amerikában pénteken mozikba kerülő Az ördög ivadéka című horrorfilmet népszerűsíti.

Michael Krivicka, a cég egyik alapítója a Yahoo News-nak elmondta, mindenképp valami félelmetessel szerettek volna előrukkolni. A munkálatokat rendkívül szórakoztatónak találta ő és csapata: készítettek egy távirányítású babakocsit, valamint egy démonira sminkelt, hányós babát. Miután minden eszköz elkészült, fogták az ördögi gyereket, a babakocsiba helyezték és kitették az utcára, majd egy rádión keresztül gyereksírást játszottak le. Mint mondja, jó móka volt az egész, és érdekes tapasztalat azzal kapcsolatban, hogy mégis hányan mennek oda egy magára hagyott, üvöltő gyerekhez.

Nem ez az első ijesztgetős videója a Thinkmodo-nak, az ő nevükhöz fűződik az az októberi videó is, melyen egy feldühödött lány pusztán „elméje erejével” falhoz vágott egy férfit, bútorokat mozgatott, majd sikításával leverte a könyveket a polcról. Akkor Stephen King Carrie című regényének legújabb filmfeldolgozását népszerűsítették. 2012-ben pedig Az erő krónikájához forgattak promóvideót, akkor repülő emberekkel sokkolták a New York-iakat.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.