Orbán Viktor már nem is szexi?

Mesterházy Attila szocialista pártelnököt választották az egyik női portálon a legszexisebb politikusnak, a jelenlegi miniszterelnök Orbán Viktor nincs az első négyben. Bajnai Gordon viszont dobogós.

"A televízió megjelenése óta a politika egyre inkább az emberek szeme előtt zajlik, ami azzal jár, hogy a közszereplők is kénytelenek adni a külsejükre. Persze nem mindenki születik jó adottságokkal, de szerencsére a magyar politikusok között is akadnak páran, akiket bármikor szívesen látnánk a címlapokon. Pártállástól független, csak a megjelenésre és a vonzerőre épülő összeállítást készítettünk: íme, a legszexibb közszereplőink!" - írta a femina.hu női hírportál.

Horváth Csaba és Mesterházy Attila a Megbecsülés napján Budapesten

A honlap szerint is "rögtönzött közvélemény-kutatásnak" nevezett felmérés végeredménye szerint "a nők összességében nem a legelégedettebbek a magyar politikusok felhozatalával esztétikai szempontból, Mesterházy Attila volt az egyik, akinek még a kevésből talán a legtöbbször merült fel a neve." A femina.hu cikke minderre még rátesz egy újabb lapáttal, amikor így fogalmaz: "az MSZP pártelnökének látványa minden bizonnyal a konzervatívabb ízlésű hölgyek térdét remegteti meg, hiszen a jól bevált öltöny-nyakkendő párosítás híve. A legutóbbi választások idején még a küllemének különleges pikantériát adó szakállától is megvált, valószínűleg nem kis részben azért, hogy a párt arca lehessen - de talán ez is csak vonzóbbá tette karakteres, határozott alakját."

A szexi-versenyben aratott győzelem a szocialista pártelnök munkatársainak is felkeltette a figyelmét, a femina.hu cikkét ugyanis közzétették Mesterházy Attila személyes honlapján is.

A női portál cikke egyébként Mesterházy után második helyen Jávor Benedeket, az LMP frakcióvezető-helyettesét (korábbi budapesti főpolgármester-jelöltet) hozta ki, a harmadik helyet pedig Bajnai Gordon korábbi kormányfőnek adták. A negyedik helyet egy fideszes politikus, a meglehetősen vulgáris twitter-bejegyzéseiről is ismert Deutsch Tamás kapta. A jelenlegi miniszterelnök a femina.hu szerint nincs az első négyben.

Korábban egyébként volt, hogy az LMP-s Scheiring Gábort hozta ki egy másik weboldal felmérése a legkívánatosabb férfi politikusnak; itt Gyurcsány Ferenc és Rétvári Bence végzett még a dobogón.

Ami a hölgyeket illeti: korábban több portál és napilap házi szavazásán az LMP-s Kaufer Virág végzett az első helyen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.