Négy hónappal a vizsgálat után meghalt a kisfiú, emberöléssel vádolják a szemészt

Honey Rose az első optometrista Nagy-Britanniában, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak. A nő által megvizsgált kisfiú ugyanis néhány hónappal később meghalt. A perben azt kell tisztázni: felületesen végezte-e a rutinvizsgálatot, vagy akkor még nem is volt mit észrevennie a szakembernek.

A 34 éves nő Ipswichben, egy helyi patikában dolgozott, ahol egy rutinvizsgálaton járt nála Vincent Barker 2012. február 15-én. Néhány hónappal később, július 13-án a gyerek rosszul lett az iskolában. Délután pedig saját otthonában meghalt. A nyolcéves kisfiúnak szemidegduzzanata volt, amit az agyi folyadék túlnyomása okozott. A látszerész által elvégzett vizsgálatoknak része a szem belső vizsgálata, ami alkalmas arra, hogy kiszűrje ezt a betegséget – írja a Daily Mail.

A brit ügyészség azt fogja vizsgálni, hogy Rose észrevehette-e volna már ekkor a koponyában megnövekedett nyomás okozta papillaödémát, a látóideg duzzanatát. A nő számára nem kicsi a tét: ha súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ítélik el, életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik.

A kelet-londoni Rose kedden jelent meg a bíróság előtt, ahol hivatalosan vádat emeltek ellene. Ötperces meghallgatása során mindössze a nevét, címét és születési dátumát mondta el. 

Honey Rose 2007-ben kezdett el optometristaként működni, jelenleg azonban felfüggesztette a szakmai tanács. Az optometristák négy év szakirányú képzés és három év főiskola után kapnak diplomát. Szem- és látásvizsgálatot végezhetnek, valamint kontaktlencse-illesztést. Diagnosztizálhatnak bizonyos rendellenességeket, és felírhatnak gyógyszert meghatározott szembetegségekre.

Ezek az emberek tehát nem szemorvosok, akik a nyolcéves orvosi képzést követően praktizálhatnak és műthetnek is. A Látszerészek Szövetsége példátlannak nevezte az esetet. "Nincs tudomásunk róla, hogy lenne precedens arra, hogy optometrista szerepel egy büntetőügy vádlottjaként" – fejezte ki megdöbbenését a szóvivőjük. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.