Ophélie rejtélyes törölt fájljai

Ophélie Aurélie Bretnacher néhány nappal decemberi eltűnése előtt összeveszett a szüleivel - írta hétvégi számában a Blikk. Szembe szegült velük, mivel az iskola befejezése után Budapesten akart maradni. Még a rá Franciaországban váró gyakornoki állást is vissza akarta utasítani. Szülei ezt ellenezték.

Rendőrségi források lapunknak megerősítették: Ophélie II. kerületi albérletében elképesztő állapotokat találtak a nyomozók. Penészes élelmiszermaradékok kerültek elő a szétszórt holmik közül.

Eltűnése előtt Ophélie több mint 40 sms-t küldött olasz barátjának, aki közös ismerőseik szerint „csak" a barátja volt, Ophélienek ugyanis Franciaországban volt egy komoly kapcsolata.

Pszichológusok szerint számos jel utal arra, hogy Ophélie depressziós volt. Ez igazolja a nagynak mondható alkoholfogyasztás - eltűnése előtti órákban hét sört és ugyanannyi felest ivott meg. Nem először tett így. Állítólag jól bírta az italt.

A rendőrség egyelőre hivatalosan nem tud Ophélie és a szülei vitájáról, ami pedig - ha igaz - nemcsak a lány eltűnését helyezi más megvilágításba, hanem egyben magyarázat is lehet az esetleges öngyilkosságra. Másfelől magyarázatot adhat arra is, hogy Ophélie eltűnése után családja miért törölt ki több adatot a lány laptopjából? A család korábban annyit ismert el, egy fotót töröltek, amelyen Ophélie egy hatalmas korsó sörrel pózolt Prágában. Nem akarták, hogy bárki "alkoholistának" nézze lányukat.

Az igazságügyi szakértő szerint több fájlt is kitöröltek a gépből. Ezekről azonban a család nem beszélt a nyomozóknak. Lehetséges, hogy azok a törölt fájlok magyarázatot adhattak volna Ophélie eltűnésére?

A rendőrség a SOTE hivatalos szakvéleménye alapján egyelőre abban biztos, hogy Ophélie nem lett gyilkosság áldozata. És azt ígérik, amennyire csak lehet, a végére járnak, miért lett az eltűnése előtti napokban búskomor a lány. S miért lett öngyilkos (ha az lett), vagy hol és milyen körülnmények között érte a végzetes baleset.

 

Ophélie barátainak és ismerőseinek matricája, amivel a decemberben eltűnt lányt keresték
Ophélie barátainak és ismerőseinek matricája, amivel a decemberben eltűnt lányt keresték
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.