Online játék közben halt meg egy férfi Tajvanon

Napokig egyfolytában játszott és közben meghalt egy 32 éves férfi Tajvanon egy internet kávézóban.Idén ez már a második ilyen eset a kelet-ázsiai szigetországban.

A férfi január 6-án lépett be a Kaohsiung városban található internetkávézó ajtaján, de csak 8-án délelőtt vették észre az ott dolgozók, hogy meghalt – mondta el Jennifer Wu rendőrségi szóvivő a CNN-nek.

A játékos mozdulatlanul ült az egyik gépnél, amikor gyanússá vált az alkalmazottaknak. Mentőt hívtak hozzá és kórházba szállították, ahol már csak azt tudták megállapítani, hogy szívelégtelenség okozta a halálát. Azt még nem tudják, hogy pontosan mikor halt meg, de a rendőrség azt közölte, hogy mire a mentők kiértek, már kezdett beállni a hullamerevség, tehát órák óta ülhetett ott az asztalra borulva, élettelenül. A biztonsági kamera felvételei szerint, mielőtt összeomlott, küszködött egy kicsit. Halálához valószínűleg a kimerültség és a kihűlés vezetett, ugyanis hosszú órákon át játszott megállás nélkül egy ültő helyében.

Családja elmondta, hogy a férfi egy ideje már munkanélküli volt és szabadidejét internet kávézókban töltötte. Előfordult, hogy két-három napra is eltűnt. A Taipei Times szerint törzsvendégként jól ismerték a kávézóban, ahol meghalt. Az ott dolgozók azt mesélték a lapnak, hogy szokása szerint napokig nem mozdult a helyéről, ha elfáradt, aludt egy kicsit az asztalra borulva, ezért nem volt feltűnő, hogy nem mozog.

Tajvanon ez már a második ilyen haláleset idén. Január elsején egy 38 éves férfi hunyt el maratoni online szerencsejáték közben egy taipeji kávézóban. 2012-ben is volt hasonló eset: akkor 10 órán át ült holtan egy játékos, mire feltűnt valakinek, hogy baj van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.