Önkénteseket várnak a margitszigeti uszodához

Önkénteseket várnak a Margitszigetre, ahol a Hajós-Széchy Sportuszodát veszélyezteti a rekordárvíz.

Amint az az NSK csütörtöki közleményéből kitűnik, már háromzsáknyi szélességben és ötzsáknyi magasságban áll az ideiglenes gát a Hajós-Széchy Sportuszoda mellett, de a friss előrejelzések szerint további magasításra van szükség. Az uszodát üzemeltető Nemzeti Sportközpontok az önkéntesek segítségére is számít. A területet a Margit híd irányából lehet megközelíteni, regisztrálni a sziget déli csúcsánál, az atlétikai centrumban kell.

A Margitszigetet kedden késő délután zárták le a forgalom elől, az árvíz miatt a Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadásai is elmaradnak június 14 és 21 között

"Jól haladunk a munkákkal, és nagyon köszönjük az önkénteseknek már az eddigi segítséget is, reméljük, hogy ma is sokan jönnek" - idézte a dokumentum Dala Tamást, a Nemzeti Úszó és Vízilabda Központ vezetőjét. Hozzáfűzte, hogy az uszodán belül már elvégezték a szükséges óvintézkedéseket: a kazánokat, szivattyúkat, elektromos berendezéseket feljebb vitték az alsó szintekről, a csatornákat pedig lezárták és homokzsákokkal is védik. 

"Természetesen folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a katasztrófavédelemmel és a rendőrséggel. A friss hírek szerint akár a kilenc métert is megközelítheti a vízszint, de én bizakodó vagyok!" - jelentette ki, megemlítve, hogy az egyik gépházban már megjelent a víz, de ez egyelőre nem okoz komolyabb problémát.

Ne felejtsenek el bejelentkezni!

Budapest Főváros Védelmi Bizottsága arra kéri az árvízi védekezésben szerepet vállaló önkénteseket, hogy előzetes bejelentkezés nélkül ne jelenjenek meg a védekezési helyszíneken, mert a területre való belépést nem tudják biztosítani.

A bizottság közleménye szerint a védekezési helyszíneken kizárólag azok vehetnek részt a munkálatokban, akik előzetesen a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján az adott helyszínre és időpontra regisztráltak.

Közölték, a Duna vízszintjének emelkedésével újabb védekezési helyszínek kialakítására van szükség, ezért a védelmi bizottság azt kérte az önkéntesektől, kísérjék figyelemmel a honlapot, valamint a védekezéseket végző megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok internetes oldalait.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.