Oscar Pistorius véletlenül ráesett néhány borotvapengére

A paralimpiai és olimpiai futót csuklósérülésekkel szállították kórházba a börtönből szombaton.

Pistorius azt mondta a hatóságoknak, hogy akkor sértette meg a csuklóját, amikor kiesett az ágyból - számolt be a balesetről a Singabakho Nxumalo, a börtön szóvivője. A hivatalos álláspont szerint kisebb sérülésekkel kezelték, és már vissza is szállították a börtönbe. Pistoriust szombaton 12:30 körül szállították be a több mint tíz őr kíséretében. „Csúnya vágások voltak a csuklóján, amelyeket az orvosok kötszerekkel tekertek be" - mondták a Pretoriától keletre található Kalafong kórház biztonsági őrei.

A paralimpiai és olimpiai futó tagadta, hogy öngyilkosságot akart volna elkövetni, egy, az övéhez közeli cellában lakó rab azonban azt állítja, hogy végezni akart magával – írja a City Press. Ezt támasztja alá két börtönőr vallomása is, amely szerint borotvapengéket találtak Pistorius cellájában, amikor szombat délután átkutatták.

Pistorius bátyja, Carl vasárnap Twitteren azt írta, testvére elcsúszott a cellájában, de nem komolyan a sérülései - írja a CNN. Hozzátette, épp most látogatta meg a testvérét, aki a körülményekhez képest jól van. Állítása szerint az öccse tisztában van vele, hogy a sajtó tele van az állítólagos öngyilkossági szándékáról szóló hírekkel, ezek azonban „teljességgel hamis, szenzációhajhász” információk.

A 29 éves sportolót hat évre ítélték a barátnője, Reeva Steenkamp meggyilkolása miatt. Pistorius 2013. február 14-én éjjel négy lövést adott le a nőre a fürdőszoba ajtaján keresztül, mert betörőnek hitte. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.