Önbíráskodó rendőrt vettek őrizetbe

Önbíráskodás és más bűncselekmények gyanújával őrizetbe vett egy, a Készenléti Rendőrség állományához tartozó rendőrt a Budapesti Nyomozó Ügyészség - erősítette meg az MTI információját a Fővárosi Főügyészég szóvivője kedden.

Bagoly Bettina közölte: a Készenléti Rendőrség egy hivatásos állományú beosztottjával, valamint két társával szemben önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el.

A szóvivő tájékoztatása szerint a gyanúsítotti kihallgatásokat követően az ügyészség mindhárom terheltet őrizetbe vette, és indítványozza előzetes letartóztatásuk elrendelését.

Az MTI úgy tudja, a hivatásos rendőr egy tartozást próbált "behajtani" testvérével és egy másik ismerősével együtt, és eközben bántalmazták is a sértettet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.