Ön- és közveszélyes késelőt keres a rendőrség

Egy ön- és közveszélyes budapesti férfit keres a rendőrség: a 31 éves Megyery András Miklós a rendelkezésre álló adatok szerint kedd reggel több kést is használva - feltehetően szerelemféltésből - megtámadta és súlyosan megsebesítette korábbi barátnőjét, egy 18 éves monori nőt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán az MTI-vel.

Kovács Viktória elmondta: a nőt az udvaron támadta meg a férfi, majd a dulakodás az utcán folytatódott, ahol ez egyik szomszéd lépett közbe; neki köszönhető, hogy nem történt tragédia. A késelő férfi elmenekült a helyszínről, a fiatal lányt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Megyery András Miklós ellen a PMRFK bűnügyi osztálya emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt folytat eljárást. A nyomozók azt kérik, hogy senki ne próbálja elfogni a férfit, hanem értesítsék a rendőrséget.

Az ön- és közveszélyes férfi, akinek a fotója a police.hu-n látható, valószínűleg egy GUE-921 rendszámú, sötétkék Mercedesszel közlekedik. A rendőrség a 06-30-617-7594-es számon vagy a 06-1-443-5800/30-155-ös melléken, illetve az ingyenesen hívható 107-es és 112-es központi segélyhívókon várja a lakossági bejelentéseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.