Omlásveszély a budai Várban

Két köbméteres tömb szakadt ki a budai Várban a Karakas pasa torony aljából a mélygarázs építése közben.

Egy mélygarázs építéséhez korábban ásott munkagödör miatt maradt támasz nélkül a budai Várban a Karakas pasa torony dél-nyugati sarka, amely alól egy mintegy két köbméteres alaptömb szakadt ki - közölte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH). A hivatal elrendelte "az esetlegesen kialakuló életveszély" megelőzését, illetve felszólította az építtetőt és a beruházót a torony alatti földtömeg stabilizálására.

A Csikós udvarban a Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht. költségére kell elvégezni a munkát, illetve a hivatal korábbi határozataiban megjelölt feladatokat - írta a KÖH közép-magyarországi irodája. A baleset során személyi sérülés nem történt.A közlemény szerint a hivatal "a közvetlen életveszély megelőzéséhez szükséges munkák meghatározására, elvégzésére és a kötelezésben előírtak teljesítésére feljogosította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t".

A KÖH képviselője a csütörtök este tartott helyszíni szemle után felszólította az építtetőt és a beruházót a torony azonnali kiürítésére (az őrszemélyzet eltávolítására) és a torony alatti földtömeg stabilizálására. A helyszíni szemlén azt is megállapították, hogy a lőréses támfalon további repedések keletkeztek, valamint hogy a Karakas pasa tornya alatt a Kortina-fal másik oldala felől is omlás várható, ezt pedig meg kell előzni. A világörökség részét képező budai Vár a magyar állam tulajdonában van, teljes egészében műemléki védelem alatt áll.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.